Nekünk felnőtteknek kötelességünk olyan intézményi légkör megteremtése, amelyben gyermekeink biztonságos körülmények között fejlődhetnek, kibontakoztathatják személyiségüket.
Az, hogy a térség országgyűlési képviselője lehetek nagy megtiszteltetés számomra. Így segíthetem választókerületem és egész Magyarország fejlődését, felemelkedését, és részt vehetek abban a munkában, amellyel a Fidesz-KDNP szövetség hazánk érdekében véghezviszi a szükséges változtatásokat.
A hazánkban működő iskolatej program célja, hogy minden iskolás, naponta legalább egy pohár tejet ihasson. A programra 2010. évben rendelkezésre álló 400 millió forint összeget a Fidesz – KDNP kormányzása 2011. évben 1 milliárd forintra bővíti ki.
Az iskolatej program megvalósításában több éve kiemelkedő szerepet vállal a megyében, a kemecsei székhelyű Farmtej Kft.
A társaság gazdasága a magas szintű, kiváló genetikai képességű tejelő szarvasmarha tenyésztésben komoly hagyományokkal rendelkezik.
Jelenleg is saját tejüzemében előállított extra minőségű tejet, kakaós tejet biztosít naponta 13.000 diák számára.
Kemecse város (amely településnek polgármestere vagyok) diákjai elégedett fogyasztói a Farmtej Kft. iskolatej termékeinek, amelyet az önkormányzat kormányzati támogatás mellett az ingyenes iskolatej program keretében tud igénybe venni.
Hiszem, hogy jövőnk szempontjából kincs a gyermek! – Az iskolatej programmal egy lépéssel többet teszünk egészséges fejlődésükért!
Lipők Sándor
Kemecse város polgármestere
országgyűlési képviselő
Lipők Sándor nyilatkozata az iskolatej programról! - letölthető ITT!