Egy másik legendában a mongol Dzsingisz kán követe egyszer megállt vizet kérni egy nemrég meghódított kis faluban. A leigázott helybeliek azonban víz helyett tejet öntöttek a követ kulacsába, azt remélve, hogy használható kulacs nélkül marad az ellenséges férfi a sivatag közepén. Később a követ inni szeretett volna, és a kulacsában talált ismeretlen, félig folyékony állagú italt ízletesnek találta: így született meg a joghurt. A fehér italt ezután Dzsingisz kán lovasai hódításaik során mindenhova magukkal vitték, elterjesztve az egész világon.
A joghurt Nyugat-Európában legelőször a 16. században, I. Ferenc francia király idején jelent meg. A történet szerint az uralkodó állandó bélproblémákkal küszködött, s panaszait az udvari doktorok nem tudták megszüntetni. Segítségért fordultak a török szultánhoz, aki egyik legügyesebb orvosát egy birkacsordával és a joghurt titkos receptjével küldte „francia kollégájához”. A savanyított birkatejtől a király felépült, és ezzel a joghurt egy időre igen népszerű ital lett. Ám nemsokára feledésbe merült, s négyszáz év kellett, hogy a nyugati civilizáció újra felfedezze.
A 20. század elején Párizsban, a Pasteur Intézetben dolgozó orosz biológus, Ilja Mecsnyikov azt kutatta, hogy a joghurtban található baktériumok miként járulhatnak hozzá az élet meghosszabbításához. Kiinduló tézise az volt, hogy a bélben található baktériumok által bomlásnak indult ételmaradékok olyan anyagokat termelnek, amelyek lassanként, belülről „megmérgezik” az embert. Ugyanakkor emlékezett rá, hogy szülőhazájában, a kaukázusi hegyekben élő pásztorok igencsak sokáig éltek. Az ottaniak szerint a joghurtban található élő baktériumoknak köszönhetően. Mecsnyikovnak sikerült bebizonyítania, hogy a joghurt rendszeres fogyasztása hasznos az emberi szervezet számára: ezek a „jó” baktériumok megakadályozzák a bélben mérgező anyagokat gyártó „rossz” baktériumok elszaporodását. Ezért a munkájáért 1908-ban Nobel-díjjal tüntették ki.
A joghurt finom, egészséges, vitalizáló, és gyümölcsökkel is alkalmas diétázáshoz!
Kóstold meg a Farmtej joghurttermékeket is!